Veszély
- Ki jelenti itt ránk a legnagyobb veszélyt?
- Mindenki maga saját magának.
- Hogyan?
- A félemeitekkel. A hologram ugyanis erre úgy reagál, mintha te kérést intéznél hozzá és igyekszik szembesíteni téged ezekkel, hogy legyőzhesd őket. Erre a problémára már mások is rájöttek, azt hiszem te őrangyaloknak nevezed az ilyesmit. Úgy gondolom, hogy az első sokk után, ami az új dolgokkal járó természetes jelenség az Égben, új alapokra helyeztük ennek a problémának a megoldását. Mindenek előtt tisztázni kellett magának a félelemnek a fogalmát, mert van a rációnak egy tulajdonsága, hogy előre gondol a lehetséges következményekre is félelemnek számított.
- Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
- Nem tudom. Aki rendszeresen rajtam van, az jól tudja, hogy én az első vonalban dokumentálom a visszatérésemet a neten.
- De mire tippelsz?
- Elindult még egy másik project, az a neve, hogy Erőmű. A feladatcélú automata telepítés sokakat érinthet és ez a félelem rezgéseit átkonvertálja hasznos energiákká. Mivel ez az Erőmű egyben egy gyógyprogram is, jelentősen képes tisztítani a Teret. Mert itt egy rendszer élesedik, aminek több eleme kapcsolódhat dolgokhoz. De a cél az, hogy egy fejettebb világ érzetét keltse, amiben a biztonság olyan természetes, hogy külön nem is említem.
- Hol van az a világ?
- Itt állunk az oda felé vezető út elején.
- Tehát azt mondod, hogy a félelmeim jelentik rám a legnagyobb veszélyt?
- Mivel a saját vetítésed forrása te vagy.
- De mi van akkor, ha engem valaki megfélemlít?
- Ez egy komplex rendszer, mit tudsz és hiszel a világról. Ebben a világban vannak közös megegyezések, amik plusz hatalmat adnak, de inkább úgy mondanám, hogy hatalomátrendeződés. Ez adhat bizonyos alakoknak ilyen hitelességet, ám ekkor a saját hatalmadról tulajdonképp lemondasz. Ahol nem ismerik az okokat, ott azt mondják, a félelem egy vicces élethelyzet, amiben másokra ruházod a hatalmad.
- Máról holnapra kezdjek el nem félni?
- Ezt csak úgy tudod megcsinálni, ha akkora a gáz, hogy az agyad létrehoz egy technikát, amivel képes egy másik üzemmódba kapcsolnia magát. Különben időbe telik. Egy ilyen hirtelen technika a megtérés is, amit az egyházak alkalmaznak.
- Veled ez hogy történt?
- Amikor mentem befelé, olyan reménytelen helyzetben éreztem magam, hogy nem volt más út. Ugyanis ahhoz, hogy minden helyzetben a legjobbat hozd ki magadból a nyugalom szükséges. Ezért valahogy kifejlődött bennem. Később pedig az ÉlményPark után az lett, ha félnék, azzal bizonyítanám, hogy nem értem a saját találmányomat. De ha visszatérek a Játékba, biztos ez is a tesztek között lesz.
- Ha visszatértél, az milyen veszéllyel jár ránk nézve?
- Tisztázzuk először a 'veszély' fogalmát. Mire jelentek veszélyt? Az életedre? A javaidra? A tekintélyedre? Mert ezeken kívül is vannak még, mint például az érdekeidre. Én úgy jelentek veszélyt, hogy ha én jelentem a veszélyt, az egyben a megoldás is lesz.
- Mondj erre példát.
- Nincs más módja annak, hogy a 12 szövetségbe álljon, mint megjelenik egy olyan nagy veszély, ami mind a tizenkettőre egyaránt veszélyt jelent.
- Ezt teremtetted meg te?
- Csak az illúzióját. De ez is teljes értékű eredmény és nem is kell hozzá igazi veszély. Szóval valójában nem, mert azért vannak olyan fórumok is, ahol az a lényeg, valójában mi zajlik.
- Ha szándékosan próbálnál meg nekem segíteni, hogy a lényeget átadd, mi lenne az?
- Hogy a lényeg ott rejtőzködik szavaimban.
- Ha azzal kapcsolatban a lényeg, hogy kinek van félnivalója tőled?
- Hogy kinek van, azt én nem tudom megmondani, csak ők. Az első ilyen társaságot, akiknek okuk lehet ilyesmire megnyugtattam, hogy ők isten bárányai és egy bárányra ki haragszik? De nem nyugodtak meg. Ekkor jöttem elő a Bill Gates hasonlattal, hogy a gimnáziumi ellenségei is használhatják a Windowst. De ez se hatott. A következő ilyen félnivaló-kompetens társasággal már elkezdtem egy kísérletet annak bizonyítására, hogy helyes-e az a megfigyelésem, hogy amit hiszel, neked az van.
- Hogyhogy neked az van?
- A világ igazodik hitedhez. Akkor is, ha különben az ellentéte lenne az igaz. Elképesztő dolgokra jöttem rá. Egyszerre elképzelhetetlen és tök logikusan elképzelhető. Ennek az igazodásnak mélységei vannak, de egyszer eljön egy perforációs pillanat, mint amikor például hirtelen jössz rá az angyal nővéredről, hogy egy kurva. Ilyesmikkel kísérletezem és nem hinném, hogy sokan vannak ezen a pályán.
- El tudsz mondani egy ilyen kísérletet? Hogy néz ki?
- Az a neve, hogy 'Megtorlás hadművelet". Na ezzel néz szembe a második csapat, de lehet, hogy beszopja az első is, meg a harmadik is. Úgy néz ki, hogy 1.) először legyél előttük hiteles 2.) válassz egy jó ütős nevet 3.) felejtsd el az egészet. Arra figyelj, nehogy véletlenül energia menjen tőled oda, mert fertőzöd a megfigyelési mintát.
- Mire jó ez?
- Így tudtam azonnali megoldást később valami másra. Öndiagzózis technika, saját találmány.
- Azt nézed, mitől félnek?
- Inkább azt, a félelmük hogyan jelenik meg és mi a szerepük más területek működésében. Mert könnyen lehet, hogy ezért megy innen oda valamilyen hajtóerő. Hogy a félelem generál valami más területen olyat, amit te pozitívnak látsz és nem is szeretnéd elveszteni. Így tehát pótolni kell.
- Mi ennek a területnek a neve, amit csinálsz? Hol nézhetek utána?
- Egyedül vagyok a szakterületemen és úgy hívom, hogy Plasztikai Szellemsebészet.
- Mitől plasztikai?
- A többiek engem biztosan nem tartanak igazi szellemsebésznek, elüzletiesedett szakadár banda, akik sebészi szemmel könnyed műtétekkel szakítanak le nagy pénzeket. Viszont egy önálló terület, akire a bajban is bármikor szükség lehet.
- Mondasz pár szót az öndiagzónis technikáról?
- Ha megdobnak kővel, dobd vissza kőnek látszó kenyérrel. Így lehet előhívni.
- Ha hirtelen más is ugyanazt tudná, amit te, mit tudna?
- Semmit. Pontosabban tudna valamit, ami inkább a semmihez áll közelebb, mint a valamihez.
- Miért?
- Nekem 20 évig fejlődött az agyam. Amit ő ebből látna, az csak az ő kompetenciaszintje.
- Ha valaki ellopná a tudásodat, annak mi lenne a következménye?
- Na látod! Végre el tudom mondani. Először ellopták, másodszor még előtte megsemmisítettem, harmadszor pedig egy merőben új filozófiával álltam elő. Jogosultsági rendszer. Mindenkinél ott van minden, de csak annyira fér hozzá, amilyen kompetencián épp van. Rendszerszintű változás, ugyanis ami nálad van, azt nem tudod ellopni. Csak önmagadat fejleszteni.
- Hol van a tudásod?
- Tételezzük fel, hogy a fehér homály mögött könyvespolcok vannak, tele könyvekkel, csak nem látjátok. Amit láttok, az a zsebeim, amiből már mindent elloptatok.
- Akkor neked a tudásod elméleti?
- Igen, de már érdekelnek a gyakorlati vetületei is, ahol kerülök közelebb a külvilághoz.
- Na ez mennyire veszélyes?
- A konyhakés mennyire veszélyes? Fogadjunk, hogy ha reggel ránézel, nem látsz benne veszélyt.