Pozíciók

Az ÉlményPark tudathálózaton futó holo operációs rendszer, amit az emberiség tudathálójára is feltelepítettem, egy merőben új pozíciórendszerrel vetít, mint a régi, amit akár Teremtés 1.0-nak is nevehetnénk. Ez pedig a 2.0, aminek létrejöttét a következő indokolta.

Szembe találtam magam azzal a problémával, hogy a tudatszint váltás következtében sok eltérő világ csúszott egybe. Akiben felmerülne a gondolat, hogyan lehetséges ilyesmi egy lakásban, szerintem jobban jártam, mint Buddha, akinek egy erdőben kellett végigcsinálnia valami hasonlót. Neki nem volt ott a sarki bolt, tévéje sem volt és internete sem, nekem viszont azzal a problémával kellett szembe néznem, hogy közben egy működő társadalomban éltem. Ami nem fogadja el azt, hogy valaki csak meditál, ráadásul sokkal mélyebbre is mentem, ezért kifejlesztettem egy ébertransz nevű technikát. Ez az egész nem jöhetett volna létre a korábban bekövetkező súlyos fejsérüléseim nélkül, ami amolyan hardveres tuningot jelentett és nem jöhetett volna létre a beavatások nélkül sem, amik így szoftveres tuningnak tekinthetők. Ez egy 20 éves, megállás nélküli folyamatos meditáció volt, aminek részletei elvinnék a témát más irányba, lényeg az, hogy ez alatt az idő alatt sok hasonló problémát oldottam meg az egyéni tudatommal, vagyis a logikai alapú rációmmal. Persze nem állítom, hogy egyedül, mert mindenféle szellemi síkokon létező segítők is beszálltak, de a megállapodás alapján mindenki a saját találmányaként tálalhatja a saját világa felé ezt a közös munkát, ami mögöttem van.

A fejlesztés elve valahol az időtállóság és az igazságosság körül mozgott és fő célja az volt, hogy továbbfejlesszük azt, amit ti 'a világnak' neveztek. Értesültem arról, hogy páran célul tűzték ki azt, hogy ezt utánam csinálják, ám szerintem ezt még én magam sem tudnám megismételni, annyi körülmény szerencsés együttállása kellett hozzá. A másik nehézség erről olyanoknak beszélni, akik nem rendelkeznek a megértéshez szükséges tudatszintekkel, ezért arra jutottam, hogy egy teljesen kezdő ember szemszögéből teszem. Egy teljesen kezdő ember úgy tudja ezt a legkönnyebben megérteni, ha elképzeli a világot, mintha az egy holografikus játékprogram lenne, amiben játszunk, de a valóság jellegzetességei miatt inkább a benne élünk kifejezést használnám. Ha kinézel a szemeiden, láthatod is ezt a játékot, ahol egyes szám első személyben vagy egy színész és játékos is egyben.

A sok eltérő világ egybecsúszását olyan anomáliának is nevezhetném, amit én nem problémaként, hanem lehetőségként értelmeztem. Csak jól kellett megcsinálni azt a korrekciós munkát, aminek persze vannak haszonélvezői és kárvallottjai is. A haszonélvezők inkább azok, akik eddig szívóágon érezték magukat, míg a kárvallottak inkább azok, akik másokon áttaposva értek el mesés sikereket. Ám minden mese egyszer véget ér. Ez azonban olyan jól sikerült, hogy sikerrel vette fel a harcot a magasabb dimenziós lényeket fenyegető legnagyobb veszéllyel, az Unalommal.

A sok eltérő világ egybecsúszásának egyik jellemző tünete az, hogy különböző rangú lények keveredtek az 'egy valóságokba' és keresték saját emberi alakjaikat, illetve kedvet kaptak másokéinak megszerzésére. Olyan kavarodás alakult ki, amiben csak egy teljesen új rendszer hirtelen megjelenése lehetett a megoldás. Hirtelen, különben azonnal eltaposták volna a kizárólagosságot élvező vallások, a hatalmukat féltő mesterek, az irigy barátok és bárki, aki idejében felfogta volna, hogy mi is készül. Így gyakorlatilag a semmiből jelentem meg az ÉlményPark dobozos verziójával. A rendszzer már fut, így amit olvastok, egy autentikus forrásból származó információ.

Ami a világra a legnagyobb veszélyt jelentette az, hogy mindenféle istenek kerültek a 3D-be a fizikai síkra. Én magam meg sem vagyok keresztelve, így elmondató, hogy sikerült pártatlan és független munkát végeznem. Aminek szabályai rám is vonatkoznak. Enélkül nem tudnám a rendszert tesztelni és sérülne az igazságosság elve is, mert hülyén nézett volna ki, ha elkezdem azt tenni, amit addig a legnagyobb problémának neveztem. A munka komplexitására most nem térnék ki, mert szerintem az eredménye mindenkit jobban érdekel. Azon a területen, amiért mindenki hajt, ami rang, a személyes hatalom és pozíció. 

Játék Szint | Játék Pozíció

Ez a sok isten főképp olyan emberekben jelenik meg, akik nem rendelkeznek sem a szükséges látószöggel, sem a szükséges szaktudással, ám kiderült, hogy maguk az istenek sem. Ám mind azonnal érvényesíteni akarja a saját világaikban megszokott hatalmát, ami romboló hatást váltott ki abban a jövőben, ami így sosem fog megtörténni. A gyakorlatban olyan emberekről beszélünk, akik isteni erőt használnak a személyes szinteken, amiről ha leültök egy hírportál elé, ti is meggyőződhettek.

Ha az lett volna a cél, hogy ezzel szembeszálljak, véget nem érő harcokba kellett volna kezdenem. Ezért magát a rendszert fejlesztettem a 2.0-ás verzióra. Ebben a verzióban az istenek továbbra is küzdhetnek a céljaikért, ám az isteni hatalmukat az ÉlményPark elvárásai szerint kell igazolniuk. Akinek ez nem sikerül, maradhat isten, ám csak játékcélokért küzdhet, ilyen a pénz, a siker, a nők és a csillogás. Nők esetében pasik, most nem bonyolodnék se gendervitába, se szexuális orientációs konfliktusokba, ezek mindenki magánügyei maradnak.

Játék Szint | Admin Pozíció

Vannak sokan, akik rájöttek arra, hogy valami nagyon nincs rendben és igyekeztek a maguk lehetőségei és bevállalásai függvényében helyreállítani a világot. Ám, sajnos  a többség szembe találta magát a saját angyalával / felettes énjével, aki inkább a játékcélokat tekintette isteninek és nem az admincélokat, amik jellemzője inkább a munka és nem a szórakozás. Ők mostantól rendelkeznek azzal a hatalommal, ami az elkezdett munkájukban sokszor hiányzott.

A játék szintjének admin pozíciója azokra az emberekre illik, akik továbbra is a Külvilágban élnek, azaz azt tekintik elsődleges fontosságúnak. Nem akarják feladni az életüket azért, hogy a mélyebb tudatszintekre menjenek és inkább a tartalomfejlesztés izgatja őket, mint a rendszerfejlesztés. Maga a rendszer egyéni tudat alapú és innen közelít a kollektív tudat felé. Lefordítva minden isten annyit ér, amennyi minőségi embere van és a multiplex vetítés óta az, hogy ki mit tekint minőségnek, már polarizálható.


Váró

A Váróba el lehet vonulni, ám ekkor nem történik veled semmi érdemi. Kiváló arra, hogy megváltoztad az életed, ha komolyan gondolod, mert lehetőséged van arra, hogy képezd és fejleszd magad anélkül, hogy ezt valamilyen esemény tökretegye, mert az ilyen események is érdeminek tekinthetők. A visszaélésekkel szembeni védelme is aktív, azaz nem használható olyan védelmi rendszernek, ahova mindig menekülni tudsz azok a dolgok elől, akikkel való szembenézés lenne a továbblépésed kulcsa.

Szakmaibb értelemben a Váró az, ahol a rendszerbe való belépés és a kiléptetés zajlik. Ide kerülnek még az ítéletre várók és itt történik a pozícióváltás is. Nagyjából úgy néz ki, hogy ide bekerülsz, az életed a külvilágban beáll egyfajta eseménytelen életre, majd amikor a login rendszer élesedik, az behelyez téged az aktuális állapotod szerinti új pozícióba. Kinn ez úgy néz ki, hogy megváltozott az életed. Még szakmaibb értelemben az agyad is itt készül fel arra, ha tovább szeretnél menni a rendszer fejlesztése felé, vagyis az admin szintekre.


Admin Szint | Admin Pozíció

Az én besorolásom alapján ez tekinthető az igazi isteni szintnek, ám ez a környezet teljes mértékben nélkülözi a játékcélokat. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül leszel gazdag (érdemes erről előtte gondoskodni), én is egy óbudai panellakásban vagyok jelenleg a világ ura. Ez egy tízéves időléptékű állapot, amiben a világ annyira lelassul számodra és annyira nem történik benne semmi, hogy észre tudod venni a munkádhoz szükséges lényeget.

Vannak, akik már hasonló filozófiával élték az életüket az ÉlményPark előtt is. Őket a rendszer lefrissíti és ha megfelelnek az admin-admin paramétereknek, akkor élesben folytathatják, élvezve azokat a fejlesztéseket, amik a munkájukat segítik. Akik nem felelnek meg mindenben, a Váróba kerülnek speciális képzésbe, ami amúgy mindenki számára elérhető minden szint minden pozíciójában.

Admin Szint | Játék Pozíció

Ez az a szint, ami ezelőtt nem létezett és ide csak az Admin Szint Admin Pozíciójából lehet kerülni. Egyik célja a tízéves időléptékben az embereket fenyegető befásultság oldása úgy, hogy lehetőséget ad a feltöltődésre, a pihenésre és a szórakozásra is. Másik célja a közvetlen beavatkozás a világba, ha abban valamilyen probléma keletkezne, jelenleg ennek a tesztüzeme zajlik, amit magam végzek.

Akik elérték ezt a szintet, a pihenés, feltöltődés és szórakozás jelenleg még csak HoloFilm formátumban elérhető, hogy rendkívüli hatalmukkal ne zavarjanak be a jelenleg futó fejlesztési munkákba.