Kavalkád
#1
- Szakmailag kérdeznék. Mi okoz most gondot neked abban, amit csinálsz épp?
- A 3D-be visszalépés egy olyan folyamat, amiben először azoknak a lényeknek, akik a testem körüli spirituális teret uralják a terve valósulna meg, ha nem léptem volna le róla, ahogy a dzsúdósok. Most egy másik terv valósul meg, amiben amúgy megvalósulhat ez is, mint az egyik lehetséges jövőkép.
- A pillanatnyi gond ebben mi? Csak rá szeretnék látni erre.
- Az idő egy vonalon halad a maga tempójában. Néha nehéz a dolgokat türelemmel kivárni.
- Tanultad ezt valahol?
- Saját magam fejlesztettem ki úgy, hogy haladtam egy úton és szembe találtam magam ilyen problémákkal. Ez a fejlesztés egy univerzális program, ami minden probléma megoldására van kifejlesztve és én ennek a programnak a kezelésében vagyok jó.
- Van valamilyen kapcsolatod az általunk angyalinak nevezett szinttel?
- Persze, itt anyáznak a fejem fölött már egy ideje. Nagyon durcás kisgyerekes a hangulat egy olyan partyarc lény szemében mint én korlátozottnak nevezném.
- Biztos, hogy egyazon lényekről beszélünk?
- Én itt látom őket a szemeim előtt is fontos emberek képében.
#2
- Ha félnek tőled, kitől félnek?
- Tőlük kellene megkérdezni, nem? Ők félnek.
- De mitől vagy kitől?
- Mindegyiknek van egy látószöge, beavatási szintje és érdekei. Az egyik ilyen fő érdek, hogy a dolgok, ahogy a mutyiban kialakultak, matradjanak stabilak és semmi se veszélyeztesse a bizniszt. Biznisz az a jó dolog, amibe csöppentek és bár tudják, hogy valami ezzel nem stimmel, mégis jobb inkább nem hinni az ilyesmikben. Amikor félnek, akkor a felelősségtől félnek. Vagy ami még rosszabb, a felelősségrevonástól. Tehát ha félnek, csakis attól félhetnek, hogy a visszatérésem = felbukkanásom rájuk tereli a figyelmet. Olyan dolgokra, amik mindenkinek vannak, mert ez a rendszer az egymás sakkban tartásáról szól. Egy ilyen rendszert egy feddhetetlen alak tudja komolyan megzavarni vagy olyasvalaki, aki tényleg szarik a vádakra.
- Mit jelent ez a mindennapok szintjén?
- Remélem semmilyen változást. Afölött viszont rá lettem kényszerülve egy fura lépésre, ami nem volt tervben. Ha diszkréten akarom megoldani a felmerülő problémát, akkor látványos dolgot kell hozzá tennem. A titok ezek társadalmában rejlik, ahol nagyon ciki kudarcot vallani. Ha tehát figyelembe veszem az ő szempontjaikat is, akkor vis maiort kell előidéznem. Ez a vis maior, amit az angol úgy mond, hogy force majeure egy olyan rendkívüli esemény, amire nem lehet előre felkészülni, váratlanul következik be és isteni szándékot tulajdonítanak neki. Ha egy ilyen esemény bekövetkezik, akkor ezért senki sem felelős. Na az, hogy én egy darab emberként ellenőrzésem alá vonom a Földet és kidobok innen minden inkompetenciát, az pont megfelel ennek.
- Szerintem ettől félnek. Hogy így az uralmad alá kerülnek.
- Már van rutinom és ami ennél is jobb, forgatókönyveim is. Az ilyen lények megszállása olyan, mint amikor betlire mész, hogy át kell hozzá fordítanod az agyadat. Ha azt mondom, hogy már létezik itt egy ilyen élethelyzet, ami ezeknek a lényeknek a mindennapos rend, mit szólnál, ha a hadifogoly szó állna hozzá a legközelebb? Vagyis ami szerinted a legrosszabb verzió, az számukra a természetes és itt szó szerint meg kell szervezned az ellátásukat és a védelmüket, ha ők a te hadifoglyaid. A hadifogoly itt egy élethelyzet, amit te észre se veszel, mert a sors irányítja mindennapjaidat. Inkább attól félnek, ők mit tennének a helyemben.
#3
- Újabb félelmek jöhetnek?
- Persze.
- Bosszúszomj.
- Nagyon nehéz neki ellenállni és egy pont után az energiáit inkább az illető megszivatására fordítom úgy, hogy senkinek ne essen baja.
- Mit jelent az, hogy megszivatása?
- Kinek mit. Mindenki tesztalanyként kezdi, aki komolyabb szerepeket akar.
- Neked vannak ilyenek személyesen?
- Mivel azon a rangon és látószögön nem biztos, hogy egy baltával a kezedben beugrasz a ringbe elégtételt venni, én is egészen másképp viszonyulok ahhoz, ami a múltban történt. Természetesen admin szinten látom azt is, hogy akik életemben negatív szereplők, milyen pozitív irányokba löktek, de játék szinten elmész te a picsába és megszívtad.
- Ha eközben rangon és látószögön vagy, akkor hogyan?
- Jó előre letudtam és nem kell foglalkoznom vele.
- Hogyan tudtad le?
- Belső megvilágosodás.... utáni vággyal. De igazságkeresésnek is lehetne nevezni. Én spirituális tudományos kísérleteknek hívom.
#4
- Mit jelent az, hogy tudományos kísérletek, milyen tudományág ez és milyen tudományos fokozattal csinálod?
- Mivel nem vagyok vallásos, fogékony se vagyok arra a nyelvezetre és értelmezésre. Ez nem jelenti azt, hogy istent tagadom, pont ennek a kutatása az egyik célom. Ám a kutatások során eljutottam olyan szintekre, hogy már nem is leszek ezekre fogékony. Amikor elkezdtem meditálni, végig törekedtem arra, hogy ésszel csináljam. Már pedig ha az ember olyan dolgot ésszel tanulmányoz, amit mindenki más a hittel és a vakhittel, azt nem lehet másképp nevezni, mint tudományos szemléletnek. Hogy melyik tudományág? Súrolja jópárnak a határát, de konkrétan ha egyet kell kiválasztanom ezek közül, azt mondanám, hogy halálkutatás. Ez jól jön a harmadik kérdéshez, mert ha a meditációs éveket a papír megszerzésére fordítom, akkor se tudnám pontosan, ide melyik lenne a legkompetensebb. De van két felsőfokú diplomám és tágan értelmezve határesetnek is mondhatók.
- Milyen diplomáid vannak?
- Rég volt, de az Oklevélen biztos rajta vannak. Sose figyeltem oda, csak ha volt valami érdekes.
- Akkor hogy vizsgáztál le belőlük?
- Utólag én is kutatási területté minősítettem ezt a kérdést. Mert a mai fejemmel sok olyan összefüggés felmerült, amire az akkori nem is gondolhatott.
- Szerinted ez mindenkinél így van?
- Csak akkor, ha eljut egy olyan szintre, ahol látja az életének összefüggéseit.
- Mi van azokkal, akik nem jutnak el ide?
- Leélik az életüket, de biztos van sok olyan "másik ő", akik továbbléptek. Ha kollektív megközelítésből nézem, akkor azok is hozzá tették a magukét, akik nem jutnak el ide, ugyanis ennek csak az egyén felől van jelentősége.
- Ha itt egyének emelkednek, akkor hova emelkednek?
- A fontosságból a jelentéktelenségbe.
- Ezt nem ért...
- Számítottam erre a reakcióra, ezért időben szólok, hogy az egyik holovállalkozásom már felfigyelt erre a piaci résre. A regisztráció után már van egy ingyenes és több fizetős pálya, ahol az egyén továbbra is fontos ember lehet.
- Milyen technológia ez?
- A tudomány már rájött arra, hogy a fizikai világ a mi értelmezésünk szerint egy hologram. Én pedig pont ekkor érkeztem az ezotéria határára. Közelről sem szokványos utat bejárva a tudatommal érkezem vissza a fizikai síkra és készítettem magamnak egy saját holo operációs rendszert, hogy ne legyek a vallásmaffiára utalva. Feltelepítettem az emberiség tudathálójára és most automatán fut, hogy ugye lehessek valakiknek ellenség. A saját szabályom erről úgy szól, hogy admin szinten csak admin feladatok vannak, ám elismerem, hogy ha a test közben a játékban van, lehetnek neki is jogos szükségletei. Pont erre kezdem az admin-játék teszteket, ami kiválóan beleillik abba, hogy épp vissza akarnak rántani a pályára. Az ÉlményParkot befejeztem, telepítettem, elindítottam. 1ST1, azaz egy egyéni tudatra kifejlesztett élménypark klón operációs rendszer szinten kezeli az egyéni tudatot. Tulajdonképp élőben zajlik egy olyan dolog, ami eddig soha nem volt és ha sikerül, a világmindenség szintjén van meg a megoldás egy ilyen problémára, amikor eltérő világok interferálnak a holografikus frekvencián.
- Hol?
- 3D-ben nagyon nehéz észrevenni, bár minden ott van a szemeid előtt.
#5
- Egyesek szerint sarlatán vagy, nincs is igazi erőd.
- Sarlatán még sosem voltam és örülök, ha kipróbálhatom.
- Hol az erőd?
- Hol a sötét anyag?
#6
- Ha az erőd olyan, mint a sötét anyag, akkor olyannak kell lennie, mint egy háttérsugárzás.
- Igen és a szándék sem egyenes, hanem az évek alatt alakulgat a megvalósulásba.
- Ha nincs direkt hatalmad, ezzel nem vagy komoly szereplő akkor sem, ha minden a te szándékod szerint alakul.
- Pont erről szól az admin és a játék. Egy admin ne akarjon sztár lenni a ranglistán és ha rá is kényszerül, marad a feladatívén. A direkt hatalom az játékcél.
- Az egyik idegen társaság jelezte, hogy szerintük ami itt zajlik, arról vannak ősrégi kristálypróféciáik.
- Simán lehet. Az idő itt csak annyiban számít, vajon ősrégen képes voltál-e úgy megfogalmazni valamit erre a jövőképre, hogy azt a végén is megértsék.
- Mi van akkor, ha igen?
- Az közvetett bizonyíték lehetősége arra, hogy a fejlődés nem egy folyamatosan emelkedő egyenes, hanem vannak hanyatlásos korszakok is.
- Hogy lesz ebből direkt erő?
- Amit hiszel, neked az van.
- Az én hitemből lesz a te erőd?
- Sarkosan leegyszerűsítve igen. De megjegyzem, ez nincs benne a tervben, hanem az itteni igények szülik. Ezért ennek hatalma a másiktól teljesen független.
- Ez mit jelent?
- Kicsit vicces, mert ezek attól félnek, akinek esze ágában sincs őket megtámadni, viszont létrehoztak neki egy ilyen szerepet. Így már lehetséges a támadás, de ennek semmi köze a munkához.
- Mekkora erő ez?
- Akik követnek megszokhatták, hogy ez az első vonal. Majd kiderül.
- De mire tippelsz?
- A valaha létezett legnagyobb hatalom, ami a fizikai síkon lehetséges.
- Ez mit jelent?
- Na látod! Mert először értelmezni kell. Ez azt is jelentheti, hogy amíg az értelmezés zajlik, addig a fejlett ember nem használja, csak önvédelemből és/vagy jogos védelemből, ha kívülről próbálják belerántani valamilyen elterelő ügybe.
- Szerinted tudja ezt bárki követni?
- Az utókor biztosan. De ha a jelenben valaki úgy érzi, hogy képben van, az egy rendkívüli teljesítmény.
#7
- Párkapcsolat.
- Sikerült túllépnem a nők leánykori esküvőálmai által generált örvényt és rájöttem a szinglilét előnyeire. Amihez hozzá jön a meditációs ritmusom, ami egy nőnek se tetszik egy idő után. Milyen szerencse, hogy nem is vagyok az a nők álma típus. Sőt, igazi férfi se!
- De mi van, ha felbukkan az életedben egy nő?
- Persze hogy felbukkan, ha a hatalmam eléri a látható tartományt.
- Szóval mi van akkor?
- Ráérek a problémával akkor foglalkozni, ha szembesülök vele. Mivel ez a téma most nálam passzív módban van, nem igazán lök fel az adrenalin.
- Mi ez a passzív mód?
- Ide nő női szerepbe csak akkor tud érdemi kapcsolat kialakítani, ha előtte tisztában van a jelenlegi helyzettel, ami az idővonalamon a szalonképtelen fizikai állapot zónájában van. 20 éve meditálok megállás nélkül és ezek zöme harci meditáció volt. Most meditáció mellett alakítom ki a Külvilágba való visszatérés menetét, ám közben a mélytransz is megy tízéves időléptéken.
- Mindent újra kell tanulnod?
- Nem egészen, például van Curve, amivel fejlettebb vagyok mobilbank témában a legtöbb európainál. Meg képben vagyok a filmekből is, bár ezek zömét utólag néztem meg úgy, hogy a 2005-ös filmekre is újként tekintettem.
- Egy nő mit látna?
- Olyan működő környezetet, amin jól látszik a nő hiánya. De ha hozzáképzelem, hogy ez a nő hisztizik, veszekszik, lebasz ezért meg azért és körbenézek, nem zavar annyira a rendezetlenség. De amúgy mit akarhatna tőlem egy nő? 50 fölött már nem akarok gyereket és mivel 30 évesen kezdtem ezt a 20 éves, alapjaiban téridőn kívül töltött időszakot, továbbra is a 20 éves csajok érdekelnek, ami már 50 évesen elég meredek, ha dumcsiztál már ilyen csajokkal. De reálisan nézve nem érdekelhetnek, mert közben kiestek a fogaim és nőtt is egy fura pocakom. Tehát a kérdésedben szereplő nő csak eméleti, mert sok gyakorlati anomálián kell átjutnia a tudatával. Nem beszélve az XD protokollokról.
- Mi az az XD protokoll?
- Minden nő hálózati kapcsolatot jelent a Kollektívához. Nagyon nem mindegy, az ember hol és hogy csatlakozik, pláne ilyen tudatszinten. Ha mondjuk nézek egy női sporteseményt a tévében és eszembe jutna, hogy szívesen megdugnám valamelyiket, a protokoll nélkül ez félreértésekhez is vezethet. Megjegyzem, kell hozzá a tudatszint, de valahol aszkétának kellene lenni, hogy az ember még vagy másik tíz ilyen mellett álljon helyt. Erre jók ezek az automata rendszerek, amik komoly problémákat is megelőzhetnek.
#8
- Csak te térsz vissza?
- Tudom, mennyire csak magamról beszélek. Te pedig egyes elemeiben magadra ismersz.
- Tér még vissza más is?
- Egy csomó olyan ember, akinek tudatát útközben szedtem össze.
- Kik ezek az emberek?
- A legtöbbjére azt mondanád, hogy drogos. De jó a dumám és eladtam istenkeresésnek a mindenféle dimenziókban, ahova csak beestek. Az indiánoknál nem véletlenül intézték ezt a sámánok. Viszont van előnye is, mert eléggé megnövekedett a bolygónk és fajunk iránti érdeklődés. De szerencse, hogy innen emelkedtem és ide is térek vissza, mert ha ismernéd őket, csak ellenőrzött keretek között örülnél az érdeklődésnek. Nos ez lett az ÉlményPark.
- Lassan kezdem összerakni.
- Én még nem tartok itt, de ha sikerült, téged kérdezlek.
- Nem látod át?
- Fogalmad sincs ugye, hogyan kell eljárni kapacitásodat lényegesen meghaladó feladatokban? De van olyan szerep is, ahol mindent tudok és átlátok, de az a kettes szerep, nem az admin.
#9
- Most én kérdezek. Mi lenne, ha elvinnélek téged egy aranybolygóra, ahol annyi arany van, hogy a földről szedegethetnél fel nagy rögöket?
- Az maga lenne számomra a Mennyország.
- Gondoljuk tovább. A Földön az arany értékét a ritkasága adja. Ha elárasztanád a bolygót arannyal, az egy idő után nem érne semmit.
- Ezt nehéz elhinni.
- Egy gazdag afrikai uralkodó látogatást tett az udvartartásával Egyiptomba. Olyan gazdag volt, hogy a rengeteg arannyal mindenhol jótékonykodott, amerre járt. Állítólag 10 évbe telt, mire helyreállt utána az ottani aranypiac.
- Piacra dobnám.
- Egyre kevesebbet érne. De nem biztos, hogy eljutnál addig, hogy ezt megtapasztald, mert előtte lelőnének.
- Na és ha nem tudnának megölni?
- Akkor jönnék én és ez lenne a legutolsó megoldás.
- Mire?
- Az elektromosságot már az egyiptomiak feltalálták, de ez még korai volt egy nagyobb asztalon.
- Mi a nagyobb asztal?
- Ha látsz optimista jövőképű sci-fi filmeket kevés, nyugodt, jólétben élő emberrel, ahol már maguk mögött hagyták a pénzt és nézed ezt a mai világot, nehéz rájönni, hogyan jutunk innen oda. Biztos eljön egyszer a pillanat, amikor az emberiség kitalál egy ennél jobbat. De az traumaerejű lenne erre a folyamatra, ha te piacra dobnál egy bolygónyi aranyat.
- Na és ha csak annyit dobok piacra, amennyit kell?
- És Dagobert bácsit játszol a bolygón?
- Jó, szerinted mi akkor a legjobb megoldás ilyen esetre?
- Piacra dobsz annyit, amennyit kell és Dagobert bácsit játszol a bolygón.
#10
- Éljen az ingyen energia mindenkinek!
- Éljen. Azonnal összeomlik Oroszország, az USA és az államok. Amik azonnal felemelnék azokat a közüzemi díjakat, amik még maradtak. De gondolom a technológia a szemét eltüntetésére és víz előállítására is alkalmas. Szóval jó nagy káosz törne ki, ami háborúba torkollna.
- Te mit prognosztizálsz, ez esetben mi történne?
- Új fegyverek jelennének meg az új technológiának köszönhetően még a te kezedben is. Eljönne az energiafegyverek kora. Amit azonnal be is vetnének azok, akiknek van veszítenivalójuk.
- Te hogyan vezetnéd be az ingyen energiát?
- Még nem tudom, de világít a zöld lámpa.
- Már említetted egyszer. Mi ez a zöld lámpa?
- Össze vagyok kötve az ideális jövőképpel és ha felmerül egy ilyen probléma, meg lehet csinálni, ha világít a zöld lámpa. Itt a paraméter az összeomlás elkerülése. Bár lehet, hogy jót tenne a világnak egy újabb világháború.
- Ilyet ki ne merj hangosan mondani.
- Egyszer visszatelepítettek farkasokat olyan helyre, ahonnan eltűntek. Pár év múlva csodás növényzet terebélyesedett és még pár év múlva az egész terület jellege megváltozott kietlenből dús vegetációvá. Csak annyi történt, hogy a ragadozó visszatérésével az őzikék már nem legelték le az összes rügyet és nem zabálták fel az összes facsemetét, amit eddig a legnagyobb nyugalommal tehettek.
#11
- Te akkor úgy nem értesz semmihez, ha 20 éve meditálsz.
- A saját magam által kifejlesztett keretrendszer használata és az azok alá készült holoappok használata az olyan, amihez értek. Lehet, hogy értek a teniszedzőséghez is. Azokhoz nem értek, amikről papírjaim vannak.
- A gyakorlatban ez mire használható?
- Mindig kiderül. Az első vonalban vagyok. De már kész van hozzá a megfelelő spirituális környezet.
- De foglalkoztál a kérdéssel?
- Elméletben. Két lehetséges logikai utat találtam és van egy váratlanság kapu is.
- Mi ez a két út?
- Ezek egyszerre is járhatók és külön weblapjuk van. Az egyik P..s.....i a plasztikai szellemsebész, a másik a szakmai közönség számára jött létre.
- A plasztikai szellemsebészt ki keresné meg?
- Ezért nincs az oldalon kapcsolatfelvételi lehetőség.
- Mi az a váratlanság kapu?
- Ugyanaz, ami lenne a másik kettő nélkül, csak sokkal unalmasabban érek oda.
- Komoly probléma lehet az, ha őrültnek fognak téged nézni.
- Mindenképp annak fognak nézni, ha nem értenek. Az egyetlen lehetőség, ha szakmailag elismernek, hisz én sem értem, miről beszél a matematikus, mégsem tartom bolondnak.
- Mi az a szabad szerep?
- Focihasonlattal lehet, hogy semmit sem csinálok egész meccsen, csak berúgom a győztes gólt.
- Neked mi ebben az érdeked?
- Kaland. Olyasmi, mint a szabadság a 3D-be. Ne feledd, hogy a mélytranszból térek vissza. Nézd meg a tibeti kolostoros Samsara című filmet. Na az a film nekem egész jó tempó a tízéves időléptékben. A sztori hasonló, csak én ébertranszban csináltam. Magam fejlesztettem.
- Mi ez az ébertransz?
- Célja az volt, hogy ehhez ne kelljen Tibetbe mennem. Nyíltak olyan emlékképek, amikben oda mentem...
- Miért kell odamenni?
- Mert csak ők értik, mit csinálok és közben valakinek gondoskodnia kell a testemről. Na ezek az emlékképek nem nagyon jöttek össze, de lettek ilyen másik valóságbeli haverjaim, mert bár példa nélküli, mégis népszerű elküldeni a picsába a lámafőnököt. Tudod, amikor erre még meg nem ért ember kerül ilyen helyekre. Nem maradt más választás, nekem magamnak kellett megoldanom és ez Óbudán sikerült is egy panelövezetben. Itt a probléma az, hogy a mélytransz jóval túl van a fizikai világon és ha én aközben ébren mászkálok és csinálok úgy az emberek előtt, hogy én is olyan ember vagyok, mint ők, akkor a fizikai sík megjelenik ezekben a tartományokban.
- Hogyan?
- Erre mondom azt, olyan, mintha feltaláltam volna a TV-t és videojátékot egyben az Égben. Szakmailag ez amúgy egy Fényoszlop a racionális agyféltekén, amiben az a jó, ha nem megy a másik oldalon, át lehet ezt tükrözni és menni fog.
- Te ilyen tudás mellett mennél el kaland címszó alatt dolgozni?
- Nemrég hallottam, hogy Michelangelo is széklábakat faragott, amikor a szükség hozta.
#12
- Mi lenne életed utolsó mondata?
- Tök jó ez a halál, de itt és ott még lehetne rajta fejleszteni.
#13
- Mi a tizenharmadik szerepe?
- Azt tudtad, hogy eredetileg 13 zodiákus jegy van?
- Szerinted szerencsétlen szám?
- Csak a szerencsétleneknek.
- Te hogyan viszonyulsz hozzá?
- Mint a többi számhoz. Ez közülük az egyik. Bármilyen hiedelem teremtés.
- Kik teremtik?
- Az emberek és mágikus környezetként viselkedik. Emiatt a tulajdonsága miatt pedig lehet is használni.
- Te mit hiszel róla?
- Hogy a 13. dolga a 12 feletti admin feladatok elvégzése. Nem része a 12-nek, mégis azonos velük.
- Mi a tizenharmadik dolga a gyakorlatban?
- Harcolni a 12-vel, ugyanis senki sem örül a változásoknak és mindenki védi a komfortzónáját. De én rájöttem, hogyan lehet megcsinálni azon belül is.