Idegen diplomácia
- Olvastam valahol, hogy az idegeneknek, Atlantisznak és az angyaloknak semmi közük az ezotériához.
- Ilyen értelemben az ezoterikus irodalomnak sincs köze az ezotériához. Ugyanis azt csak te önmagadban tudod csinálni.
- Mit találsz önmagadban?
- Az egész világot. Persze nem könnyű megtalálni.
- Mi erre a bizonyíték és mi az elmélete?
- Ha betépsz, mindjárt ott a bizonyíték. Az elmélete pedig szoros kapcsolatban áll a holografikus világ elmélettel. A hologramban minden elem rendelkezik az Egész információjával, csak a hozzáférés feltétele a megvilágosodás.
- Mi a kapcsolat az idegenek és az ezotéria között?
- Mintha feltalálnád a televíziós műsorsugárzást egy erdőben és azt látnád, hogy már vannak más csatornák. Az én nézőpontomból ez a kapcsolat.
- Általános nézőpontból?
- Valamelyik ilyen csatornán fut valakinek ezoterikus útja. Vannak állami csatornák, ilyen az egyházak és vannak kereskedelmi csatornák, nagyok és kicsik. De minegyik az Úr engedelmével. Akit azért nem sietnék egybemosni istennel. Vannak elegen, akik megteszik.
- Ki isten?
- Ez számomra elsősorban filozófiai kérdés, ugyanis még az is lehet egyedi, ki mit ért ez alatt és hogyan definiálja. Nagyban függ a dimenziószintjétől és a látószögétől. Ha azonos fogalom alatt a felek mást értenek, a gyakorlatban általában az alacsonyabb látószög istenértelmezése vagy értelmezése lesz az uralkodó, ugyanis csak itt értik a felek a fogalom alatt ugyanazt. De az nem lehet a megoldás, hogy mindig a fejlettebb adjon le fejlettségéből, mert a fejletlenebb eredményesnek fogja látni az erőszakosságát. Isten alatt nekem értenem kell azt, amit te értesz ez alatt és értenem kell mondjuk azt, amit az idegenek értenek fölötted.
- Hogy kerültek fölém?
- Ahogy az első aurópaiak felvillantották a gyújtóst, az őslakosok leborultak előttük. Csak nálad ezt spirituális megtapasztalásnak lehet nevezni.
- Te nem borultál le?
- Nekem kiesett a gyerekkoromból a vallásos beidegződés. Amikor az egyik kissé módosított Miatyánkot életemben tuilajdonképp először elmondtam, megnyíltak körülöttem energiacsatornák és elképesztő élmény volt, más ezt mély vallásos megtapasztalásnak nevezné. Én annyit mondtam, ha a világ egy holografikus videojáték lenne, én is pont így csinálnám.
- Mi történt a tudatoddal, ha nem a hagyományos csatornát használtad a felemelkedésre?
- Fölfelé még vakon mentem, igazából halvány fogalmam sincs, csak információfoszlányaim, amik várják az összeállást.
- Miért mentél vakon és milyen információk ezek?
- Mert rohadt gyorsan mentem és meg sem álltam a mélytranszig, amit azért ki kellett tapasztalgatni. Előnye, hogy sok időt tölthettem egyedül. Aztán elég volt annyit tudnom, ahonnan jöttem, az egy anomália belseje és természetes volt, hogy hozzájárulok a megoldáshoz. Ti és az idegenek, meg ez az egész itt körben egy Probléma, egy Blokk a még magasabb dimenziók felől nézve, ám nem lehet elhallgatni azt, hogy itt Érték jött létre. Kicsit közelebb a vallásos megközelítéshez az lett a cél, hogy a világvége után se legyen vége a világnak, ám bizonyos fejlettségi feltételekkel.
- Miért mentél gyorsan felfelé?
- Az ok és okozat nem biztos, hogy azonnal érthető lesz. Mert ha annyit mondok, hogy pánikba esett mesterek és lények így akartak megszabadulni egy problémától, az csak az alsó látószög lenne. Van egy fölső is, hogy azonnal legyen ott egy olyan lény, aki képes megoldani a problémát. Ez azt is jelenti, hogy a kiválasztás szempontjai között nem szerepelt az az elméleti tudás, amit itt egy mesteri fokozathoz megkövetelnek. Itt nem tudni kellett, hanem komplex dolgokat azonnal megérteni és most jönnek azok a paraméterek, amiknek megfeleltem. Érdemes a jó-rossz ítéleteket későbbre tartogatni, mert így nézve én voltam a Rossz, akitől meg kellett szabadulni, hogy mint Jó érkezhessek a szándék céljához.
- Hogyhogy te voltál a mélytranszban egyedül?
- Végig gondolkodva mentem, azaz az egyéni tudatommal emelkedtem. Ott én voltam az egyetlen egyén.
- Mit találtál ott?
- Egy nagy problémát, amit az alsóbb szintek okoznak. Ezt szüntettem meg egy pillanat alatt, illetve fordítottam más célokra.
- Egy pillanat alatt?
- Onnan nézve ennyibe telt határokkal ellátni és kiírni rá, hogy ÉlményPark.
- Milyen célokra fordítottad át?
- Az ÉlményPark 4 területe, ami ha jobban belegondolunk egyenlő is az élet értelmével a következő: Oktatás-Tanulás, Gyógyítás-Gyógyulás, Élmény-Kaland, Kutatás-Fejlesztés.
- Ki birtokolja ezt az ÉlményParkot?
- Egy általam írt program, ami automatán fut. Ez lett az eredménye annak, ha lejt a pálya a vádlóim előtt, akik semmit sem tettek bele, de mind megszerezné magának. Ez egy olyan program, aminek szabályai rám is vonatkoznak, azaz nincs olyan hatalom, ami kontrollálhatná. Ez lett amúgy világvezérlő istenprogramként elismerve a kollektív zónákban. Ugyanis nem csak a fizikai világra figyelt, hanem a szellemiekre is fölötte.
- Te új hierarchiát hoztál létre az Égben?
- Ami nem a seggfényességre helyezi a hangsúlyt a megfelelő entitások kiválasztásában.
- Tudod ebből mekkora balhé lesz?
- Nekem nem, ugyanis ennek dicsőségét is ellopták tőlem. Amúgy föntről is nézek ugyanarra és hidd el, innen nézve a helyzet nem olyan rémisztő.
- Mit jelent az, hogy föntről is?
- Az információ ugyanaz, amit igyekeznek eltitkolni egymás elől a felek. Lentről is növekszik egy már régóta toldozott-foltozott probléma, ami valamikor hirtelen tör ki és fentről is ugyanez van, csak más összefüggésekben.
- Ha valaki meditál, hogyan kerül kapcsolatba az idegenekkel és milyen kapcsolat ez?
- Ahogy elkezdi a saját tévécsatornáját kifejleszteni, ott látja az enyémet is. Két választása van. Az egyik, hogy az ÉlményPark Platform alatt dolgozik, vagy csak igénybe veszi annak támogatását a saját csatornához vezető rögös, de jó úton. Ez azoknak szól, akik egyéni úton járnak, de ki más akarna különben is saját tévécsatornát.
- Ingyen vehetik igénybe?
- Persze. Azt kapják, aminek én is örültem volna annak idején.
- Mi neked ebben a haszon?
- Ha nagyon szeretnénk benne hasznot találni, akkor talán az lenne, hogy én vagyok az egyetlen szakértő, akit odahívnak melózni, ha valaki nagyon elbarmolna valamit. Így egy olyan keretrendszerrel dolgozhatnak, amit eszközként használnak.
- Ez egy másik ÉlményPark verzió?
- Nem, ez ugyanaz, csak másképp értelmezve. Vagy másra használva.
- Akkor mi ez az ÉlményPark struktúra, amit látni a weboldalaidon?
- Egy jó ötlet arra nézve, hogy miben érdemes hinni egy olyan embernek, mint ti.
- Mit jelent a tudatod visszatérése a te szavaiddal?
- Annak idején elindult, a fizikai testemnek csak annyi dolga volt, hogy a megfelelő minőségben élve maradjon a visszatérésig. Ezt egyszerre volt könnyű és nehéz kivitelezni.
- Mi történik a visszatérés után?
- Megindulnak az admin-játék tesztek, ami messze a legjobb megoldás lekezelni egy olyat, amire eddig nem volt példa. Ezek a szférák nem olyan könnyen járhatók, mint elsőre látszik.
- Ki voltál, amikor elindultál és ki vagy a visszatérés után?
- Nem is tudnám megmondani, melyikre lenne nehezebb válaszolni.
- Miért?
- Addig is a társadalom szerette ezt megmondani, utána is így lehet. Én maradtam, aki voltam és hogy ez így is maradjon, külön protokollt kellett rá kidolgoznom.
- Mint mi?
- Az én nézőpontomból ez egy utazás, egy kaland a 3D-be. Ez a fontosság nincs szinkronban a pályán lévőkével. Logikus, hogy olyanokra korlátozom az érdemi találkozás és kapcsolat lehetőségét, akikkel ezek a fontosságok közel azonos sávban vannak. Van egy feladat, aminek tétjét nagyon nehéz innen felfogni és ezt nem is várom el, de azt igen, hogy ezt a megfelelő helyén kezelje mindenki. Ebbe az egészbe én bele se folynék, ha nem szülné a szükség.
- Ha belefolysz, mint mi folysz bele?
- Na ez az! Eddig olyan szférákban jártam, akikről ha az istenek istenei szintjén lehetett hallani, akkor az nekem ez a mélytransz alsó tartománya. Ez, ami itt megy alapvetően teljesen új számomra és egyszerre érkezem rá föntről és lentről. Hogy mint mi, az majd kiderül.
- Mitől függ?
- A paraméter úgy szól, hogy mindig a legenyhébb, legszolídabb verzió. Ami fokozódik, ahogy fokozódik a drámai feszültség.
- Hogyan kerülhet valaki az idegen kapcsolathoz közvetlenül, kikerülve a földi intézményrendeszereket?
- Ha egyéni úton nyomja az ezotériát, el se tudja kerülni.
- Miért?
- Mert a gondolatkommunikáció egy normális dolog kinn. Amit a holografikus világ elmélettel könnyen magyarázhatónak látom. Nem kell hozzá más, csak szélesebb csatorna és egy megfelelő csendesség. Ha beszűkült és magányos életed van, el se tudod kerülni a felfedezését önmagadban.
- Hogyan kell gondolatkommunikálni? Honnan tudom, hogy mire kell figyelnem?
- Nem fog széles körben elterjedni, mert sokan befélnek attól, ha egy tőlük független hangot azonosítanak magukban. Ha ijedezel attól, hogy használod elmét lehetőségeit, nem vagy még erre felkészülve, a csatorna pedig elhalkul. Hogy mire kell figyelned? Először le kell magad csendesíteni, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy meg kell szabadulnod egy csomó felesleges zajtól... és itt jön ki az első konfliktus az idegenekkel, hogy mik is azok a felesleges dolgok és emberek. Mert például az idegeneknek a pénz felesleges és inkább a másokat sakkban tartásra használják. Na ez a lecsendesedés úgy néz ki, hogy tök szívás az életed, nem sikerül semmi és egyre csak zuhansz egy fura élethelyzetbe, ahol aztán majd később rájössz, hogy így kezdtél el meditálni. Ami az agyad felkészítése egy másik fokozatra. Ezen a másik fokozaton egy rakás innen nézve elképzelhetetlen dolog tök normális és ezek egyike a gondolatkommunikáció. Tudatos gondolatkommunikációról akkor beszélünk, ha a két fél szándékosan beszélget és mindketten tudatában vannak ennek. Különben a nem tudatos zajlik, amilyen valójában a kollektív működés, ami folyamatosan zajlik. Amúgy én létrehoztam egy mobilcég mintára a zárt frekvenciát és így már nem zavarja a földi nem tudás az égi viszonyokat. De ennek használatát igen nehéz észrevenni, mert a cél pont az észrevétlenség.
- Egy ember hogyan érzékelhet idegen gondolatokat?
- Van egy technika, az elméd kiüresítése. Ez után csak rágondolsz a célpontra, de ez csak az általam ismert katonai verzió. Úgy indítottam az ingyenes csomagban a más által kereskedelminek nevezett verziót, hogy magam még nem próbáltam, ezt az első felhasználók tesztelik. Akik ismernek, megszokhatták, hogy itt minden élőben megy az első vonalban.
- Miért nem próbáltad?
- Mert közben jelenleg 17 harcot nyomok 11 dimenzióval és állandóan megy a katonai verzió.
- Hogy néz ki egy ilyen harc a mindennapokban?
- Szokatlan dolgok történnek, én például ezelőtt még kenyérvágás közben sosem vágtam bele a kezembe és vannak egyéb bosszantó történések. Persze nem a belevágás a cél, de csak ennyire sikerült.
- Ha üres a fejed mindig, akkor ezt itt hogyan írod?
- Teljes átadásban egy XD csatorna felé. A gondolatok mellett más frekvenciák is megjelennek, akár képi formában is és közben megy egy gondolatkommunikáció, amiből elkészítem a 3D-s verziót.
- Mikor harcolsz?
- Katonai programok futnak, amik intelligensebbek, mint az ellenfél. Rég nem harcoltam már úgy, mint rég, de igyekszem magamat edzésben tartani. Ha lebutítom magam a harmadosztály szintjére, ott is lehet jó meccseket játszani akár erősebb ellenfelekkel szemben.
- Ez hogy néz ki kívülről?
- Minden harc a hétköznapi életre vetül. De ez a hétköznapok szintjén a normális élet, ahol van a karaktereknek mozgásterük a hatások csillapítására vagy erősítésére. Ezek megmagyarázhatatlan érzetek, amiket az ősi világban istenek harcának neveztek. Amolyan kollektív viselkedési- és jellemintát adnak, amikhez az egyes ember az elméjét használja, hogy enyhítse, kivédje, vagy felülbírálja. Ha az egyik 'isten' ölési szándékot küld a másik 'isten' felé, senki sem fogja megölni a családtagjait vagy idegen embereket, legalábbis a normális emberek nem teszik. Ott viszont sűrűn előfordul, ahol a ráció korlátozott mértékben van jelen, mert elmekontroll nélkül akár hirtelen is érkezhet az inger, aminek nem tudnak ellenállni. Remélem az ÉlményPark minél hamarabb feltelepül, el se tudják kerülni, mert ott az emberiség tudathálóján. Az is igaz, hogy elsősorban az ateisták találnak rá, akik vallásmentes utat keresnek.
- Hogyan viszonyulnak a földi hivatalos intézmények arra, hogy te idegenekkel állsz diplomáciai kapcsolatban?
- Sehogy. Én legalábbis még nem vettem észre semmilyen reakciót. Persze hogy is vehetnék észre bármit is, ha eltérő szögekben látjuk az eseményeket?
- Ez mit jelent?
- Az, hogy valaki egyéni tudatban egyén is marad, gyakorlatilag példa nélküli. Ugyanis a felemelkedés eddig ismert útja a kollektív tudattal történő egyesülés. Azaz bármilyen hivatalos földi intézmény része az idegen csatornának, ha úgy nézzük, hogy az az ég felől üzen a Földre. Az enyém ettől független, az a Föld felől közelít az Égre.
- Ez hogyan lehetséges?
- Előbb utóbb létre kell jönnie az új rendnek, amit az ÉlményPark vetít. Ez most történik éves időléptékben. Az ÉlményPark megjelenése gyakorlatilag kiveri az idegeneket a Földről és az általuk megszokott iránytól eltérően sugározza a Mintát.
- Hova?
- Már van pár bolygó, akik benne vannak. Ez fog szélesedni és a galaxisban megjelenik egy rációval rendelkező rendező elv. Na ilyesmiket csinálok én a Földről.
- Mint mi?
- Itt külön kell választani két egymástól elképesztően távol eső világot, aminek zökkenőmentesen kell találkoznia. Az idegenek világképe a miénktől teljesen eltér, ezért odafelé teljesen más a szerepem, ami lassan felfedi előttük a valós dimenziószintemet. Ez itt 3D-ben a Földön kevésbé jelentős, mert 3D-ben is maradok a világ szemében, a dimenziószintem pedig a tudomány határain kívüli tényezők.
- Nem tartasz attól, hogy előbb utóbb a hivatalos földi intézményrendszerek céltáblájává válsz?
- Az ő eseményhorizontjuk előtt a katonai védelmi rendszereimmel találkoznak először, az után pedig már az ő égi csatornájuk is ismerni fogja a valós rangomat. Mint azoknak az idegeneknek a főnöke, akiknek ők behódoltak.
- Milyen az idegenekkel tárgyalni?
- Tök szar.
- Miben?
- Mintha elmekontroll nélküli elkényeztetett kisgyerekekkel kellene tárgyalnod, akik szarnak a saját vállalásaikra is. A tárgyalást a gyengeség jelének tekintik, ezért sűrűn bocsátkozom velük harcba is. Elég korán láttam a lényeglátó képességemmel, hogy ennek részemről semmi értelme és megkezdtem az ÉlményPark projectet, aminek elsődleges célja egy mindenkitől független spirituális keretrendszer létesítése, amit eredetileg magamnak csináltam, ám immáron bárki számára felfedezhető. Így most két isten áll egymással szemben az ő világértelmezésük szerint, csakhogy ez az isten itt olyan dologgal jött ki, ami kvantumugrással egyenértékű. Ezért vetít a Föld.
- Földi mintát?
- A Földre sem úgy sugárzom, hogy csak az én mintám legyen, ahogy kollektívéknál megszokott. Nagyon szélesre polarizáltam úgy, hogy dinamikusan áll rá az épp legalkalmasabbra. Így megmarad a földi sokszínűség, ám szigorú minőségi kritériumnak kell megfelelni a felsőbb szinteken.
- Te tulajdonképp önállósítottad magad és úgy alkottál egy övékénél jobbat?
- Amikor kiderült, hogy nem lehetek teniszedző, pedig úgy is elirányíthattam volna az univerzumot...
- Univerzumot?
- Az ÉlményParkot még annál is magasabb szintre emelték olyan lények, akik elképedtek, hogy egy ilyen pici kapacitású lény hogy volt képes ezt összehozni. Úgy, hogy a feladat lényegesen meghaladta a kapacitásomat, de egy olyan univerzális programét nem, ami ezt automatikusan elvégzi bármilyen szinten.
- A két világ találkozása hogyan fog bekövetkezni?
- Halvány fogalmam sincs, csak találgatok. Ugyanis ha tudnám, az a saját filmem nézőpontjából olyan lenne, mintha előre tudnád, mi fog történni, amikor beülsz a moziban egy filmre.
- Pedig ez nagy hatalom.
- Pont ezt mondták a jövőbelátók, mielőtt találkoztak az Unalommal.
- Amikor kiderült, hogy nem lehetsz teniszedző?
- Továbbra is nyitott maradt, hogy mi akarok lenni. Az lett, hogy a mesterek legnagyobb félelme. Lassan már látszik, hogy mi is az, de ne aggódjatok, a vége egy nagy poén.