Értelmes élet
- Te most mivel foglalkozol?
- Az értelmes élet nyomait kutatom a lakásajtómon túl.
- Aha. És találtál?
- Nyomokban igen. Egyszer olvastam egy jó poént, hogy a medúzák évmilliók óta agy nélkül élnek és ez sokak számára biztató lehet.
- Mit tekintesz értelmes életnek?
- Na ez az! Mert egy értelem alapulhat máson is, mint a logikai alapú ráció. Itt van mindjárt a homo sapiens, azaz az emberiség. Ami alapvetően egy anomália, ugyanis mi egy fajnak tekintjük, de valójában ilyesmi elméletben nem is létezik, csak a gyakorlatban.
- Miért?
- Mert itt sok dimenzióról beszélünk, amik egyszerre jelentek meg a 3D-ben. Ha megnézel mondjuk egy falusi cigányt, rájuk nézve komoly veszélyt jelent az iskola, ugyanis az a dimenzió nem használja a logikát. Ez egy kollektív társadalom, ahol még nevek sem voltak, azok akkor lettek, amikor kialakult a népességnyilvántartás, ami egyéneket kreált belőlük. A tudás azon az agyféltekén van, amit ők mint kollektíva nem használnak. A fizikai megjelenésük az ember, azaz a homo sapiens, de valójában ők nem emberek. Mint ahogy ha körbenézünk a világban szinte mindenki.
- Ezekben a dimenziókban hogyan tekintenek erre a világra?
- Egy olyan anomáliaként, aminek megoldására mindenkinek saját terve van. A cigányok nem azért szegények, mert mi rasszisták vagyunk, hanem ez az ő érdekük. Ha ez nem így lenne, nem tudnák egyben tartani a kollektívát és mindenki szétszéledne a világban. De mondhatnám a svédeket is, akik szintén az arany sugarat képviselik, csak más minőségben. Nekik sem volt nevük, úgy azonosították egymást, hogy ki kinek a fia és lánya. Aztán amikor beindult a népességnyilvántartás, ez rögzült egy állapotban. Ezért -son mindenki, de Izlandon például még él a -dottir is, ami ugyanaz, csak lányt jelent.
- Tehát azt állítod, hogy mi emberi fajként tekintünk magunkra, holott nem is vagyunk emberek?
- De, vannak akik annak nevezhetik magukat, de hogy kik ők, az rejtély.
- A vallásoknak mennyiben van igazuk?
- A vallások is egy ilyen anomália rendezési kísérlet. Csak nem a DNS-t tekintik elsődlegesnek, hanem az azonos hitet. Ezért vannak keresztény, meg muszlim feketék, ám itt ennek a kísérletnek keresztbe tesznek az országhatárok és az állampolgárság. Fontos itt megjegyeznem, hogy ezek mögött a rendezési kísérletek mögött most először van jelen a logikai ráció, ahogy beszálltam én is ebbe. Enélkül csak erőszakos megoldások voltak, ugyanis a kollektívákban nincs jelen a vitakultúra és az eltérő álláspontok figyelembe vétele. Logikus is, hogy nincsenek, hiszen ezek olyan homogén társadalmak, amiket Kinn már teljesen leuraltak a szellemi szférák és a maguk képére formálták őket.
- Érdekes, amit mondasz, különösen annak tükrében, hogy a te megoldásod eddig messze a legerőszakosabb.
- Ezért tartják a földi embereket Sátánnak, mert nekünk van racionális agyféltekénk. Azaz helyben gondolkodunk és nem a kollektíva parancsait hajtjuk végre a nagy szeretetben. A nagy szeretetben ezek a problémák nem megoldhatók. A kollektíva lényege innen nézve a gondoskodás, aminek ára a szabadságod. Ami a szemükben egyenlő a bűnözéssel, az erőszakkal és az irányíthatatlansággal, vagyis a káosszal. Egyszerűen nem értik ezt és szerintem soha nem is fogják, amíg ez a szellemi befolyás az uralkodó. Bár találkoztam olyan istennővel (most így nevezem, mert ők is így nevezik azt a bizonyos szint fölé beavatott embert, akinek meghatározó csatornája van a szellemi világ felé), aki jelezte, hogy ebben látja a fejlődés útját, ám a gyakorlatban erről könnyebb beszélni, mint elindulni a felé vezető úton.
- De miért kell ehhez az erőszak?
- Ha mindenki tenné a dolgát, nem kellene. Ám a beavatkozások, amik amúgy kollektív szinten egészen jól leképezik a világunkat, ha a kollektíva helyére az egyes embert gondoljuk, szóval ezek a beavatkozások csak korlátozott mértékben összehangoltak. Mindenki a saját feje után megy és itt olyan hatásokkal találkoznak, amikre nincsenek felkészülve. Úgy értem, hogy egyáltalán nincsenek. A cigány példa erre azért jó, mert jól látszik, hogy a lehetőségek megvonása egy válasz erre a kihívásra, vagyis azért állnak neki ellen, mert nincs pénzük arra, hogy fejest ugorjanak bele. A cigány elit, akik zsebre vágják a felzárkóztatási pénzeket meg azt sem tudják, hova tegyék azt a sok pénzt és amikor Orbán az idegen megszállásnak köszönhetően a főnök lett, ugyanezt a rendszer vitte a Magyar Állam szintjére, csak ezt már EU-s pénzeknek nevezzük. Ha megnyeri a választásokat, ami egy fura kifejezés, mert eddig minden esetben csalt (robbantásokkal és társadalomrombolásokkal destabilizált - erre nincsenek kezemben bizonyítékok, de mások kezében jó zsarolási potenciállal igen - a hatalomszerzés után pedig csalt - erre van bizonyíték, ám az idegen megszállás természete miatt erőtlen), nekem mindenképp be kell avatkoznom. Békésen hogyan tehetem? Sehogy. Marad az, hogy kénytelen vagyok erőszintre lépni és onnantól már elvégzem a korrekciót a multiverzum szintig.
- Milyen korrekciót? Mi a célja?
- Kibaszni a szellemi lényeket a fizikai síkról, illetve rendezni a hozzáféréseket és visszaállítani egy egykoron jól működő világot. A fizikai világ az egyének világa, nem a fentről megparancsolt kollektíváké. Az egyének is képesek kollektívákat létrehozni, ilyen a család, a barátok, a munkahelyed, a sporttársaid, a hobby körül felbukkanó idegenek, de akár egy nemzet is, mint például a magyar vagy az amerikai. Na ez a cél azonnal ütközésbe kerül ezzel a nagy nemzeti katolicázióval, ami lefordítva egyet jelent az idegen uralom bebetonozásával. Az Úr ugyanis nem egy személy, hanem egy pozíció, amire bizonyíték ez a sok szövetség. Amit ma legeslegeslegeslegeslegújabb szövetségnek kellene hívni, ha pontosak akarnánk lenni.
- Mi az erőszak célja?
- Van egy csomó üres pálya és egy túlzsúfolt. A tudatok áthelyezésének legkönnyebb módja a halállal történő utazás, ami egyben a túlnépesedés kérdését is megoldja, ami amúgy szintén megoldási kísérlet, csak ebben már más kollektívák is benne vannak. Ehhez ki kellett dolgoznom a Multiplex Vetítést, azt, ami eddig hiányzott és egyedisége az, hogy figyelembe veszi az idegenek szempontjait is. Itt a szavakkal is játszani lehet, mert mondhattam volna érdeket is, ám náluk ilyesmi hivatalosan nem létezik. Ilyen még az Ego is, ami ugye az ellenség, de valójában csak az önérzetük tükre, amibe ellenséget kiáltanak.
- Tudod ezt a multiplex vetítést bizonyítani?
- Lehet, hogy tudom, de ehhez szükségem lesz egy olyan fajra, akik képesek a fizikai síkú dimenzióutazásra és akkor egy forgatócsoporttal meg lehet csinálni.
- Te Orbán ellensége vagy?
- Ha már kinevezett annak. Aki nincs vele, az ellene van. Ezzel egy csomó olyan lényből ellenséget csinált, akik semlegesek voltak és/vagy nem érdekelte őket a földi hatalom. Én egy elbaszott idegen beavatkozást korrigálok és alapban nem foglalkoznék emberekkel, de ahogy nézem, ezek miket művelnek, egyre több kedvem van játszani.
- Miért nem vagy akkor vele?
- Miért lennék én bármelyik majommal is?
- Nem félsz attól, hogy...
- Nem. Ha félnék, már az elején leragadtam volna mondjuk ott, hogy 'jaj, miből fogok megélni, ha nincs bevételem'. Vagy menet közben a magasabb dimenziós lényekkel szembeni harcoknál, ahol mindenki legyőzhetetlen lény volt, akiket azonnal lecsaptam.
- Hogyan?
- Szerintem ez már a később tanulmányozandó spirituális mutációm témaköre, de sajnos nem érek rá ezeket tanulmányozni.
- Mi az idegen beavatkozás célja?
- A globális hatalom megszerzése után ugyanolyan világot csinálni itt, mint ami a környezetünkben lévő bolygókon van. Utoljára az ókorban volt ilyesmi, élő istenekkel, a kedvezményezett kiszolgáló réteggel és rengeteg rabszolgával. Ami látens formában már megvalósult Magyarországon. Kevésbé látens módon Oroszországban és szerintem a beavatkozás mélypontja az USA volt egy közügyektől orvosilag távol tartandó (gaz)emberrel, Trumppal. Lehet, hogy a szándék jó, de a megvalósítás minősége mindig is gyatra volt, ugyanis akiket mi értékes embereknek nevezünk, azokkal a ráció nélküli lények nem tudnak mit kezdeni. Amúgy ókori viszonyok mellett is vannak élhető, sőt jó helyek is, de nem ez a jellemző.
- Mi a te célod?
- A fejlett ember izolálása és azonos valóságcsomókba helyezése. Minden bizonnyal alkalmazkodnom kell a galaktikus viszonyokhoz, azaz kell lennie egy bolygó urának (már ez is kiüti a biztosítékot, ha az nem egy nő lesz), aki majd úgy dönt, hogy nem kíván beavatkozni a természetes folyamatokba és globális demokráciát hoz létre, ami nagyon nem fog tetszeni a többieknek. De nagyobb istennek kell lenni, mint a többi és akkor megvalósítható.
- Isten? Milyen isten?
- Nézd meg a Csillagkapu sorozatot, elég jól elmagyarázzák.
- Olyanok, mint a goauldok?
- Nem olyan durvák, de nem árt felkészülni erre is.
- Az Ori is létezik?
- Létezett, de lecsaptam őket is. Ám hogy ezek hogyan fognak megvalósulni, azt senki sem tudja előre.
- Azt ugye tudod, hogy amikről beszélsz most, az könnyen lavinát indíthat el?
- Vagy hallgatok és akkor nem indul el semmi, csak hirtelen és drasztikusan.
- Vannak követőid?
- Nem tudok róla. Engem amúgy sem kell követni, ha tetszik, amit mondok, elég gondolatban like-olni. Amikor azt mondom, hogy a demokráciát tekintem a megoldásnak, az rám is vonatkozik.
- Mi a multiplex vetítés lényege?
- Az emberi tudat új felépítése. Lényege az, hogy mindenki megtalálja a maga világát, ahol otthon érezheti magát valamelyik valóságcsomó valamelyik szintjén. A létrejötte annak köszönhető, hogy demokrata vagyok, különben mindenkire ráerőltetném a saját világomat, ahogy ezek teszik. Az odajutás egy kicsit macerás, legalábbis nekem, mert a halálát senki sem veszi észre.
- Az európaisággal ez mennyire egyeztethető össze?
- Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy Hitler is európai volt. Ezért nevezem európaközeli megoldásnak, ami még határeset. De egészen más szint, mert nem lehet összehasonlítani 60-79 milliót 5 milliárddal.
- Te nem vagy normális.
- Vagy az vagyok, sőt, én vagyok a jófiú. Ugyanis az idegen ultimátum 500 millióban határozta meg az emberiség létszámát. Amihez képest 2 milliárd sokkal több.
- Ezek el fognak téged fogadni istennek? Hogy?
- Vannak olyan fajok, akiket mélytranszban teremtettem meghatározott paraméterek szerint. Amikor ideérnek, el sem fogják tudni kerülni. De ez szerintem már megtörtént és most nem tudom, belekeverjem-e azt, ahogy a harc a felek között már régóta zajlik, hogy vannak, akik képesek arra, hogy valóságokat váltsanak és újakat hozzanak létre. Itt a Földön. Szóval itt vannak, de valaki valóságot vált vagy nyit, amire nekik reagálniuk kell. Ahogy stabilizálódik a helyzet, már nem kell állandóan utánunk ugraniuk. Mivel leértem és az elmémmel képes vagyok erre a stabilizációra. Ekkor létre fog jönni a fejlett ember, aki már kifelé is értelmes lesz.