Beszélgetés az emberrel


- Azt tudod, hogy sokak szerint nem vagy normális?

- Ha a norrmalitás az, amilyen szinten vannak, akkor igazuk lehet. Én már 20 éve csinálom ezt meglehetősen belefordulva ebbe és bizton elmondhatom, hogy bírálóimmal nem vagyunk azonos normalitási íven. Azért az építő-alkotó jellegű vitára nyitott vagyok attól függetlenül, hogy ilyesmiben rég volt részem utoljára.

- Szerinted mi a normális?

- Attól függ, kinél. A társadalmat alacsonyabb látószögekről irányítják és a közmegegyezés szerinti valóság kereteinek azok is igyekeznek megfelelni, akik eltérő tudatszinteken vannak. Mert egy eltérő tudatszinten lévő ember se normális a többiek szemében csak akkor, ha ezek a többiek is követik a tudatszintet. Ha én kimegyek az utcára, én is alkalmazkodom ehhez és normális emberré válok, már ha normális az, hogy az ember balhézik mondjuk a boltban.

- Ilyenkor mi történik azzal, aki az utadba áll?

- Egy bolti eladóval semmi akkor sem, ha épp lebarmozott engem. Ez azért érdekes, mert ha engem Föntről néznek, azt látják, hogy hagyom magam hülyének nézni a majmoknál és ez Fenn szokatlan az 'istenek világában'. Ugye a helyzet az, hogy én egy spirituális mutációnak köszönhetően meglehetősen extrém ívet vettem fel a felemelkedés során és a visszatérésemkor már rendelkezem olyan rangokkal, amiknek itt semmi értelmük. Annak sincs sok értelme, hogy élek egy panelövezetben és akkor világítson rangom. Minek? Kinek? Úgyhogy amikor boltban járok, meg kinn vagyok, le van árnyékolva ez a rang és ugyanolyan emberként is rezegni tudok, mint te.

- De miért csinál ilyet bárki is?

- Mondjuk olyasmiken dolgozik, aminek alapjaihoz is évek kellenének, hogy felfogd. Na ha nekem ezekről beszélnem kellene, az jócskán túl van az értelmező látószögén, ezért ezt nem is fogja tudni értelmezni. Amit értelmezni tud az, hogy az elhangzottakat nem képes logikai összefüggésekbe rendezni. Az olyan embert, aki nem képes logikai összefüggésekben beszélni, bolondnak nevezik akkor is, ha ott a logikai összefüggés a látószögön túl. Ha mondjuk ez a weboldal egyszer berobban és mondjuk elkezdenének hívogatni előadásokat tartani, én azokra nemet fogok mondani, mert közben olyasmiken dolgozom, amiket úgyse értene senki. Vagyis bolond leszek a szemedben és végül is te is az enyémben, ha a dolgok fontosságát nézzük.

- Nehezen értik, hogy miért élsz ilyen körülmények között, ha egészen más körülmények között is élhetnél.

- Van egy mondás, a pénznek nincs szaga. Azoknak viszont van, akik a pénz gazdái.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Inkább élek ilyen körülmények között távol azoktól, akik az egészen más körülményekhez automatikusan hozzátartoznak. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne célom a körülmények változása, de sokkal jobb ezeket saját forgatókönyvvel intézni, mint rábízni magam az intézményrendszerre.

- Miért?

- Eltérően látjuk a szerepeket.

- Mi az ő látásuk erről?

- Hogy én legyek valami olyan figura, aki köteles az ő hitük szerint viselkedni. Nem lenne túl jó ötlet. Ennél van sokkal jobb ötletem is, ami figyelembe veszi azokat a szempontokat is, amik kívül esnek a látószögükön és ha nincs nekik olyan, hogy 'látószögön túli dolgok figyelembevétele', akkor nem fogják lekezelni a szempontjaimat.

- Mik ezek a szempontok?

- Egy csomó olyan dolog, amiben nem fontos a plecsni akkor sem, ha egy szinttel följebb adják. Olvass el egy jó vízöntő horoszkópot, abban minden benne van. De az asfixiám miatt amúgy se nekem valók az ilyen jellegű társadalmi események.

- De tudod milyen rangod van?

- Tisztában vagyok vele. Ettől függetlenül az elvégezni valók még elvégezni valók maradnak, amiket nem tud senki más megcsinálni, csak én ebben a lakásban.

- Mi lesz utána?

- Ha egy világ felemelkedik mondjuk a valóságból...

- Honnan tud még emelkedni?

- Mondjuk az álom felől, amit ti spirituális valóságnak neveztek. Szóval ha emelkedik tulajdonképp mindegy honnan, akkor világának alkalmazkodnia kell a többi világhoz és őhozzá is alkalmazkodnak.

- Honnan lehet tudni, hogy emelkedett világban élek-e vagy sem?

- Hogy ki az angyal és ki a démon attól függ, honnan tekintesz rá.

- Másképp kérdezem. Tegnap este még az a világ volt, ma reggel egy másikban ébredek az ágyamban. Mi a különbség?

- Úgy érted azonnal? A spirituális háttérsugárzás például azonnal érezhető azon keveseknek, akik képesek ennek érzékelésére.

- Mi ez a spirituális háttérsugárzás?

- Ami elindított engem a halálkutatás területére. Egy frontális autóbaleset után történt, amit mindenki túlélt. Amikor felébredtem belőle minden ugyanolyan volt, csak ez a háttérsugárzás változott meg. Először arra gondoltam, hogy ez a Túlvilág, de túlvilág lehet párhuzamos valóság, meg alternatív valóság is. Szóval elkezdtem ezt kutatni. Szerinted, ha én elkezdeném valakinek mesélni, hogy abban a balesetben szerintem mindenki meghalt és ez a Túlvilág, hülyének nézne.

- Miért?

- Minden világ túlvilág valakinek. Csak erre kevesen gondolnak.

- Akkor ha jól értem, te ezek a kutatások miatt nem akarsz kilépni a Szakma elé?

- Engem nem érdekel a szakma.

- De érted, mit kérdezek?

- Van egy csomó olyan, hogy ha választani lehetne, hogy amikor benn a fejemben elindul egy folyamat, akkor inkább a TV előtt lazulnék vagy ott állnék egy ceremónia közepén egy rakás ember előtt, akkor biztosan a szakmai érv győzne. Ezért van saját forgatókönyvem, ami biztosan jobb, mint a magukat felsőbbrendűnek tekintő alacsonyabb dimenziók szeretnének.

- Mi a fő probléma?

- Az Álom igényel bizonyos feltételeket, amik ellentétesek a valóság szabályaival és fordítva. De meg lehet csinálni egy vékony felületen.

- Ez mit jelent?

- 2-3 valóságot.

- El tudod mondani ezt a gyakorlatban is?

- Az Álomban természetes a varázslás. Itt pedig a bizonyítékok. Mindkettő súlyosan sérti a másik alapkövét. Egy világban ezt úgy lehet megcsinálni, mint amilyen a szuperhősös sorozatban van. Ott is működik mellette a világ, pedig a szuperhősség ellenkezik a valóság törvényeivel. Bizonyított, de nem megmagyarázható.

- Ez Kinn is így van.

- Csak ott a szuperhős helyett istenség áll, a fizikai teret teljesen leuralva.

- Mi a cél?

- Megmaradjon a tudomány alapú világ és a demokrácia.

- Mi az isteni cél?

- Legyen egy olyan faj, ami képes végrehajtani a rendkívüli isteni beavatkozásokat. Ezzel az jelenleg a probléma, hogy mivel ezek nem használják agyuknak racionális féltekéjét, csak haraggal képesek az ilyesmikre. Ha mondjuk van egy bolygón egy olyan probléma, ami miatt el kellene pusztulnia, akkor így lehetővé válik az, hogy egy becsapódó aszteroida helyett megjelenjen egy űrflotta, akik még értelmezni is tudják, amit ott találnak. És ha kell, precízíiós csapást is mérhetnek a probléma megszüntetésére. Mennek, megoldják, eljönnek.

- Ez lenne az ember?

- Amíg szeret háborúzni. Így hasznosul és ha magasabb dimenziókból nézek rá, akár az egész felfogható annak, hogy egy XD műtét lézerszikéje készült el az emberi faj által.

- Most úgy beleléptél a vallásba is elég rendesen.

- A vallásos emberekre úgy tekintek, mint akik egy holofantasy játékot játszanak, amit kiterjesztettek a valóság szintjére. Bár itt élek közöttük, ez a játék nálam nem fut. Én azt mondom, amikkel találkozom és át tudom értelmezni az informatikai nyelvezetre. Ez ugyanis az új korszak közös nyelve, amin a legnagyobb esély van arra, hogy azonos fogalmakat mindenki úgy is ért.

- Milyen a magánéleted?

- Nekem egyszerre van az, hogy kivételesen nagy és üres a privát szférám, illetve egyáltalán nincs magánéletem. Aki Lenn nézi, az csak magánéletet lát, aki Fenn nézi, az nem is ismeri a magánélet fogalmát. Illetve most már tanulja. Egyszer még régen be lehetett állítani, amikor még használtam én is ezeket, hogy 'Státusz' és ott be is pipáltam a párkapcsolatnál azt, hogy 'Bonyolult'. Erre egy nő se vágyik és úgyse tudnám nekik elmagyarázni, mi miért van.

- Miért látják Fenn azt, hogy nincs magánéleted?

- Neked sincs már. Ha megszállásról, meg lopásról van szó, ezek rendkívül precízek. Csak még a kezdeti stádiumban vannak, ebbe kontráztam bele. Például olyan érvekkel, hogy az emberiség önerőből jutott ki az Űrbe. Van még egy csomó ilyen és most képzelj el mellém egy olyan nőt, aki egy idő után kiborulna mondjuk mindenen és eközben érne engem egy csomó zűr. Na a szempontok egyike a teljes nyugalom, aminek biztos van olyan nő, aki megfelel, ám ott van még a többi és ez nálam oda-vissza megy.

- Milyen többi?

- Olyan 30 voltam, amikor ezt elkezdtem és most vagyok olyan 50. Eléggé benne voltam és a fogaim hiánya biztosan nagy magasságokba emeli a paramétereket, ez a nagyhas, ami meg kinőtt az elmúlt pár évben se biztos, hogy az ideális férfi felé viszi a gondolatokat. És ez csak a kezdet. Ha én nő lennék, messze elkerülném saját magamat és mindenki gyanús, aki nem így tesz.

- Minek a gyanusítottja?

- Tudod magasabb dimenziók felől hogy néz ki nyersen az igazság? Van alattad egy hullámzó tér, mind egy-egy ilyen valóság. Ez azt jelenti, hogy itt minden igaz. Ám az egy valóságokban már specifikus pontok vannak, amikhez képes közeledik vagy távolodik az igazság. A sajátos helyzetemben - azaz, hogy egyszerre vagyok testben a 3D-ben és az XD-ben - ezt úgy oldottam meg, hogy egy adott probléma előtt csak beküldtem egy vészjelet, hogy 'Óriási nagy baj van', de a részletei nem érthetők és elérhetők. Ez után már csak egy kicsit kellett várni és ott voltak előttem a legjobb ötletek, hogy milyen baj lehet és amelyik szinkronban volt az én ívemmel, az lett az igazság.

- Ez mit jelent?

- Találgass! Aztán meglátjuk az ötleteket.